Együtt védjük Európát
“Mi magyarok azt szeretnénk, ha Európa európai maradna, ezért a bevándorlást elutasítjuk, a családok megerősítését fontosnak tartjuk. A gyermekvállalást támogatni kell, és meggyőződésünk, hogy Európa a keresztény kultúra megvédésével és megerősítésével valósítható meg.”
-mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel folytatott megbeszélésük után
Küldd tovább!
Támogatjuk a családokat
Az a cél, hogy minél több terhet vegyünk le a magyar családok válláról. Ezért támogatjuk a rezsicsökkentést is.
2018-ban ugyanezt a politikát kell folytatnunk.
A jövőkép középpontjában a család áll
A mi jövőképünk középpontjában a család áll. Az erős családok erős társadalmat és versenyképes Magyarországot hoznak létre.
2018-ban ezért a családi otthonteremtési kedvezményt is meg fogjuk védeni.
2018 a családok éve lesz
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) három évtizedes múltra tekint vissza, az egyesület fennállása alkalmából rendezett, Szarvason tartott ünnepségen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is részt vett.
Semjén Zsolt elmondta, hogy Magyarország ereje a magyar családokban és gyerekekben rejlik, erős családok erős Magyarországot hoznak létre, ezért 2018 a családok éve lesz.
Arról is beszélt, hogy minden család és gyermek nemzetmegtartó érték, és a magyar kormány a demográfiai válságot, amely Európa szerte jellemző, nem betelepítéssel, hanem a házasságkötések és születések számának növelésével kívánja elérni. A magyar identitást meg kell őrizni, ehhez szükséges, hogy hazánk etnikai összetételét is meg kell őrizni. Hangsúlyozta,
“magyar családokban, magyar gyerekek szülessenek, akik magyar kultúrában nőnek fel”
Kiemelte, hogy a kormány eddig is kiemelten kezelte a családok támogatását, és ez a jövőben is cél marad.
“a kormány eddig is kiemelten kezelte a családok támogatását, ez jövőre is fontos cél lesz”
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta, hogy a NOE révén, véleménye szerint
“egyre többen mernek belevágni a nagycsaládos életformába”, amely “a nemzet megmaradásának a záloga”
Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke elmondta, hogy a kormány stratégiai partnerként tekint egyesületükre, és a NOE-tagokat össze köti a gyerekek és családok szeretete, valamint az élet és anyaság tisztelete. Ezeket a kötődéseket bemutatni, és népszerűsíteni is kívánják.
Forrás: MTI-fidesz.hu
Fotó: Mohai Balázs (MTI)
2018 a családok éve lesz!
A magyar kormány elkötelezett amellett, hogy minden gyermeket vállaló család támogatást kapjon.
2018 a családok éve lesz. Egyre jobban közelítünk ahhoz, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 5 százalékát családtámogatásra fordítsuk.
Érd- Családbarát Önkormányzat
A rendezvény keretében az idén négy helyhatóság vehette át a NOE által alapított családbarát önkormányzatnak járó elismerést: Budapesten a II. Kerületi Önkormányzat, Érd, Farmos és Hódmezővásárhely helyhatósága. E települések bizonyították, hogy stratégiájuk központjában a családok segítése áll. Korszerűsítették oktatási intézményeiket, sportlétesítményeket hoztak létre, és politikájukkal ösztönözték lakóik gyermekvállalását és kisgyermekes családok odaköltözését.
A díjátadás után Székely András, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom munkatársa előadásában bebizonyította, hogy a családi légkör legapróbb tényezői jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyén a nagyobb közösségekbe is be tudjon illeszkedni, és természetesnek érezze a felelősségvállalás gondolatát. Érvelésében elítélte az utóbbi időszak családromboló folyamatait, mert túlságosan az egyén fontosságát hangsúlyozták a család intézményének rovására.