A közösségért dolgozni

Örülök, hogy a közösségért dolgozhatom és hozzájárulhatok a közös gondok megoldásához. Sok probléma van, ez igaz. De az is igaz, hogy nem lehet mindent egyszerre megoldani.

A legfontosabb célom a következő években minél több szilárd burkolatú út kiépítése. Ehhez meg kell találnunk a beruházási forrásokat, főleg az EU-s pályázatok megnyerése révén. Érd nagyon sok pályázaton indult és nagyon sok pályázatot meg is nyert az elmúlt években. Ez nagyrészt annak a felkészült szakértői csapatnak köszönhető, amely a pályázatok megírásával foglalkozik.

Ezzel egyidejűleg folytatni kell az élő vízfolyások és felszíni vízelvezetések megépítését is.  A közbiztonság javítása érdekében még több térfigyelő kamera felszerelését szorgalmazom. Hiszen csak akkor élvezhetjük a város fejlődését, ha közben biztonságban is érezzük magunkat.

Hamarosan elkezdjük a Tárnoki út Lőcsei és Kolozsvári utcák közötti szakaszának szilárd burkolattal való ellátását. Több utat előkészítettünk már az aszfaltozáshoz: Hunor, Radnai, Nagy Lajos, Mátyás Király utcákat. Meg kell oldani mielőbb az esőzések idején a Lőcsei és Mecseki utcák közötti völgybe zúduló víz elvezetését, valamint a Murányi, Bakonyi, Nógrádi, Naszályi utcák vízelvezetését, aszfaltozását.

Szeretném, ha szebbé, rendezettebbé tennénk környezetünket, ez mindannyiunk hozzáállásán múlik: a kerítéseken kívüli virágos szegély, a gondozott füves rész, a látható házszámok rendezettebb benyomást keltenek.

 

Donkó Ignác

7. választókerület

Címke: , ,