AZ ÉVTIZED VIHARA

Az évtized vihara csapott le Érdre

Ma délután 17 óra után hatalmas felhőszakadás sújtotta városunkat. Percől percre szaporodtak a bejelentések, melyek az elárasztott pincék, medrükből kilépő patakok kapcsán érkeztek az Érdi Közterület-fenntartó Intézményhez. Azonnal rendkívüli munkavégzést rendelt el az illetékes, a teljes fizikai állomány a város közterületein küzdött az elemekkel.

A T. Mészáros András az ÉKFI igazgatóhelyettesével végigjárta a város legkritikusabb pontjait. A Tó és a Sajó utca környezetében sajnálatosan nem tudtak segíteni a szakemberek, hiszen ott a vissza duzzadt Bara patak okozta a szokatlanul magas vízállást. Estére sikerült megfelelő mennyiségű homokzsákot szállítani a Néra utca környékére, így egy későbbi eső esetén nem lép ki medréből a patak. Elmondható, hogy a Tárnoki úttól délre és a Szent István úttól keletre eső városrészbe okozta a legjelentősebb károkat az ítéletidő, melyre felkészülni nem lehet.

De ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a korábbi éveknél jóval hamarabb normalizálódott a helyzet, három órával a felhőszakadás után már csak egy ügyeletes brigád várja a bejelentéseket az ÉKFI telephelyén. Köszönhetően az elmúlt évekbe fokozatosan kiépülő felszíni vízelvezetésnek a 10 évente egyszer bekövetkező méretű felhőszakadás nem okozott jelentős károkat az infrastruktúrában.

Amennyiben bárkinek bárminemű segítségre van szüksége az éjszaka folyamán, hívja az ÉKFI (23) 365-610-es ügyeleti vonalát.

Hogy Budapesten mekkora károkat okozott a vihar, arról egy cikk:

http://mno.hu/belfold/vizeses-az-aluljaroban-lecsapott-a-vihar-magyarorszagra-1241108