Az ország válságos helyzete most a legyőzendő ellenfél
A Fidesznek nem az MSZP vagy a Jobbik a fő politikai ellenfele másfél hónappal a választások előtt – bár egyik sem lebecsülendő -, az igazán legyőzendő az ország válságos helyzete – mondta az InfoRádióban Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke.
Egy konszolidációs időszak után visszaszorítható a radikalizmus, és további térnyerése is megakadályozható. A kormányváltás után először leltárt kell készíteni az elmúlt nyolc évről, majd a személyi és jogi konzekvenciákat kell levonni.
Kövér László ez alatt nemcsak a gazdasági tényezőket érti, hanem a szociális és az erkölcsi tényezőket is. Hozzátette: épp ezért nem más pártokban, hanem az emberekben kell szövetségest találni az újjáépítéséhez.
A politikus szerint ilyen helyzetben a radikalizmus nem más, mint tünet, amely az ország konszolidálásával visszaszorul.
Mint mondta, pártja a kormányra kerülése esetén a legszükségesebb lépéseket hetek alatt végre tudja hajtani, az intézkedéseket pedig az elszámoltatáshoz fűződő cselekvéssorral kezdi. Ehhez leltárt kell készíteni az ország valós állapotáról, és arról, hogy ennek milyen következményei vannak a kormányzásra nézve. Hozzátette: ugyanez a leltár szükséges a személyi elszámoltatáshoz is.
Kövér László jogállami elszámoltatást ígér, nem Keller-féle elszámoltatást, hanem annál korrektebbet, a végeredmény szempontjából sikeresebbet.
Hozzátette: Keller László egykori közpénzügyi államtitkár kudarca nemcsak abból fakadt, hogy nem sikerült az MSZP politikai céljainak megfelelően bebizonyítani, hogy a korábbi kormány tisztességtelenül bánt a közpénzekkel, hanem abból is, hogy egy fontos dolgot, a közpénzekkel való tisztességes bánásmódra való kormányzati igényt járatta le. Mint mondta, valahányszor Keller László árnyékával kell megküzdeni, csökken az elszámoltatásra való törekvés hitelessége.
A felszámolódás szélére került az MSZP, a párt 1990 és 2010 közötti politizálása most vált folytathatatlanná – véli a Fidesz országos választmányának elnöke. Kövér László szerint a jelenlegi kormánypárt csak akkor tud megújulni, ha egészen mást képvisel, mint eddig, lezárja saját múltját – nem a ’90 előtti múltját, hanem az elmúlt 20 évben mutatott ténykedését -, és hiteles emberekkel politizál.
Kövér László szerint a megújuláshoz elengedhetetlen, hogy az MSZP bocsánatot kérjen a többi közt azért, amit az őszödi beszéd tartalmaz, azért, hogy elcsalta a 2006-os választásokat, azért, hogy meggyalázta az ’56-os forradalom 50. évfordulóját, és azért, mert az azonosíthatatlan rendőrök védtelen emberekre támadtak. A fideszes politikus szerint a szocialistáknak bocsánatot kell kérniük azért is, amit “2004. december-5-én műveltek”, azaz a kettős állampolgárságról szóló népszavazáskor.
Kövér László úgy véli: vagy szakít mindezzel az MSZP, vagy lehetséges, hogy soha nem tud számottevő alternatívát felmutatni.