Az összefogás eredményes volt: egymilliárd fölött a csatorna megtakarítások összege
Minden kétséget kizárólag az elmúlt négy év egyik legnagyobb eredménye az, hogy a korábban félresiklatott térségi csatornázási programot sikerült visszahozni és beindítani.
A beruházás pénzügyi forrásainak legnagyobb részét az EU-s támogatás adja, amely minden szinten jóváhagyást kapott: legutóbb – idén júliusban – Brüsszelben is pozitívan értékelték az érdiek pályázatát.
Az önrész finanszírozására az érintett tulajdonosok létrehozták az Érdi Csatornamű Vízgazdálkodási Társulatot, amely összegyűjti a tulajdonosok hozzájárulásait és az önkormányzatok társulásával közösen részt vesz a beruházás megvalósításában. Az összefogás eredményes volt: az összesen szükséges közel 4 milliárd forintból a havi megtakarításokból és az egyösszegű befizetésekből már egymilliárd forint fölött van az az összeg, amelyet a beruházás céljaira megtakarítottak a társulati tagok.
A pénzügyekről és a beruházás előrehaladásáról az Érdi TV Négyszemközt c. műsorából tudhat meg többet!
Címkék: Batthyány Terv, csatornázás, szennyvíz program, T.Mészáros