Csak a Fidesz képes megszervezni és végrehajtani a változást

Ideje, hogy Magyarország a saját lábára álljon, saját útját járja, saját tengelye körül forogjon – jelentette ki Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédében. A Fidesz elnöke szerint a magyar nép a kapuk előtt áll, azt üzeni a „helytartótanácsnak, hogy ideje csomagolni”, már csak 27 nap van a választásokig.

Orbán arról is szólt, hogy „április 11-én két szavazatot adunk le, egyet a helyi jelöltre és egyet a pártlistára. A rosszat nem elég elítélni, le is kell tudni győzni” ezért mindkét szavazatot a Fideszre kell leadni.

A kampánynyitó nagygyűlésen közel százezer ember vett részt.

Orbán Viktor hétfőn, a párt március 15-i megemlékezésén, kampánynyitó nagygyűlésén azt mondta: azért hívta a gyűlésre az embereket, hogy közösen elindítsák az utolsó nagy hajrát. Emlékeztetett: annak idején a magyar nép, amely a labancok majmolása helyett a saját pályáját követte, nem kereste a kifogásokat, nem félt a munkától, hanem azonnal cselekedett. „Előttük, a tábornokok, tisztek, katonák előtt hajtunk ma fejet” – mondta. Akkor a nemzet nagy volt, s kellett a sokaság, ahol visszhangzott a fogadalom: „Esküszünk, esküszünk!”

Részesei akartak lenni a magyar nemzet sikereinek

A ’48-asok iránti tiszteleten kívül más is van, ami idehozott minket – fogalmazott Orbán, – 27 nap múlva országgyűlési választások lesznek, most megindítjuk az utolsó nagy hajrát. Hosszú utat tettünk meg a budai Vár lábáig, csak róttuk a köröket. Időnként ránk támadtak, volt, hogy öklöznünk is kellett, de erőnk nem fogyott, s most becsöngettek az utolsó körre – kölcsönzött a sportból párhuzamot a pártelnök. „Már csak 27 nap, ideje csomagolni” – jelentette ki a politikus, célozva az esetleges kormányváltásra. 1848-ban olyan nagy dolog volt magyarnak lenni, hogy más nemzetek polgárai is részesei akartak lenni a magyar nemzet sikereinek – emlékeztetett Orbán Viktor.

Mint mondta, a nagy célok nem íróasztalnál vagy politikai boszorkánykonyhákban készülnek, hanem közös akaratból, amelyekért mindenki kész küzdeni, amelyekre mindenki büszke. Ma még magyarok milliói nem érzik úgy, hogy magyarnak lenni jó – értékelt a Fidesz elnöke, hozzátéve, nem az emberekkel van a baj, hiszen küzdöttek, dolgoztak, helytálltak. A gond szerinte az ország vezetésével van, „a vezetők meg sem próbáltak nagy, közös célokat kitűzni. Ha rajtuk múlna, legszívesebben az egész országot belegyömöszölnék egy nokiás dobozba és vinnék valamelyik ciprusi offshore cégbe. Orbán úgy látja, a fiataloktól elvették az otthonteremtést, a vállalkozóktól a Széchenyi-tervet, és megindult a lakosság kiáramlása Magyarországról.

Beteg az országunk, csak tántorog az állam

Nem jó ma magyarnak lenni. Nagy szégyen, amit az elmúlt 8 éves kormányzás hozott. Amikor pedig lehetőség van talpra állni, még nagyobb szégyen nem élni vele. Mi megkaptuk a lehetőséget, hogy feltegyük a pontot az i-re. Képesek leszünk rá? – tette fel a kérdést Orbán. A hallgatóság egyöntetűen kiabálta: „Igen!”

A párt elnöke folytatta: beteg az országunk, csak tántorog az állam, kómába esett a gazdaság. A világkerék is meg-megakad, és egy újabb válság nyomasztja. „Nehéz megtalálni a kifelé vezető utat, de nem reménytelen” – mondta a Fidesz elnöke. Azt kérte a hallgatóságtól, nézzenek bele a régvolt emberek, Petőfi, Batthyány és Széchenyi szemébe. „Ezek a magyarok mi vagyunk, így festünk, amikor a helyes úton, a mi utunkon járunk” – vélte. A Fidesz elnöke szerint ma nem azok vagyunk, amilyennek látszunk. Ez egy csúf fertőzés, melyet a kommunizmus és a megszállás hozott be.

Magyar vagyok

Ettől tűnik számunkra a világ meggyötörtnek, reménytelennek, ezért terjed a cinizmus és a nyegleség. „De mi tudjuk, hogy a mi országunk tehetséges” – tette hozzá. Kérte, ne a szégyentelen vezetőket lássuk, hanem a magyart, akit hajt az életereje. Magyarországnak tehetsége van a sikerhez.

Orbán Viktor beszédében elmondta: az emberek ma sem akarnak lemondani arról, hogy magyarok. Újra azt akarják, hogy büszkeséggel lehessen kimondani itthon és külföldön is: magyar vagyok.

1848-ban a magyar szabadság eszménye felülemelkedett. Ma is ezt kell tenni: lezárni egy korszakot ás új irányt nyitni.

Felhívta a figyelmet arra, hogy április 11-én véghezvihetjük a saját forradalmunkat, melynek során a kormányzás visszaadja az emberek önbecsülését. „Ez lesz az igazság pillanata.” Egy nagyarányú, elsöprő választási győzelem egyesíti a nemzetet és egy forradalomnál is több – biztonságos változás, ami nem szed emberáldozatot. „Van, amikor az igazságért csak meghalni lehet” – majd hozzátette: „Mi nem meghalni, élni akarunk az igazságért. A megtett út teheti igazzá az életet. Mi pedig nagy útra készülünk.”

Egyszer végre le kell ásni a bajok gyökeréig

Talpra kell állítani a gazdaságot, le kell számolni a munkanélküliséggel, helyre kell állítani a közbiztonságot, rendbe kell tenni az egészségügyet – sorolta a legsürgetőbb feladatokat. Orbán szerint komoly, szigorú, alapos és gyors intézkedésekre lesz szükség. De a kormányzati cselekedeteknél több kell, egyszer végre le kell ásni a bajok gyökeréig, le kell győzni a romlottságot, az elcsábítottságot, a közömbösséget – fogalmazott. Véleménye szerint szembe kell nézni ezekkel, mert e nélkül nem lehet igazi megújulás. Orbán elmondta, a balsorsunk és annak zsoldosai feletti győzelemhez a harcot mindenkinek önmagában kell elkezdenie, csak így lehet igazi a változás.

Hozzátette, április 11-én befuccsolt jelenünk helyett új jövőt is választunk, de azért tennünk kell. A tél reménytelenül hosszúnak tűnik, magától viszont nem fog elmenni, csak erőink egyesítésével szabadulhatunk meg tőle – fogalmazott. Orbán felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a változást csak a Fidesz képes megszervezni, csak ő képes véghezvinni.

Nagyon nagy fába vágjuk a fejszénket

Én készen állok, de tudnom kell, hogy akik mögöttem állnak, azok is készen állnak-e – jelentette ki a téren ünneplő tízezrek előtt Orbán Viktor, majd így folytatta: „elköteleztem magam arra, hogy kiszabadítsuk az országot a kis dobozkákból”, hogy „a kormányzás középpontjába állítsuk azokat a dolgokat, amelyek a magyarok többsége számára fontosak”, hogy „létrehozzunk egy olyan országot, ahol mindannyiunknak jó élni”. Figyelmeztetett, „nagyon nagy fába vágjuk a fejszénket, április 11-én tesszük meg az első lépést”.

„Egy szeg miatt a patkó elveszett, egy patkó miatt a ló elveszett, egy ló miatt a lovas elveszett, egy lovas miatt a csata elveszett, a csata miatt az ország elveszett – verd be jól azt a patkószöget!” – vont párhuzamot az ismert mondással a politikus. Orbán arról is szólt, hogy „április 11-én két szavazatot adunk le, egyet a helyi jelöltre és egyet a pártlistára. A rosszat nem elég elítélni, le is kell tudni győzni. Itt az idő, Magyarország! Itt az idő, magyarok!” – zárta felszólalását Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.

Tudósítónk arról számolt be, hogy a Fidesz ünnepsége után a székely himnuszt is elénekelték. Akkora volt a tömeg, hogy az Erzsébet hídon az egyik szélső sávot megnyitották a gyalogosforgalom számára.

(mno.hu)