Csőzik László polgármesteri tisztsége is veszélybe kerülhet illegális jövedelme miatt!

Súlyosan megsérthette az összeférhetetlenségre vonatkozó jogszabályokat, s ezáltal illegális jövedelemre tehetett szert Csőzik László – derül ki az érdi polgármester vagyonnyilatkozatának vizsgálatából.

A jogi végzettségű, korábban ügyvédként praktizáló Csőzik vagyonnyilatkozataiban évek óta szerepel, hogy felügyelőbizottsági tagként jövedelmet kap a – nem mellesleg zűrös hátterű – Dimenzió Kölcsönös Biztosító és Önsegélyző Egyesülettől. Nem is volt ezzel semmilyen probléma, egészen az önkormányzati törvény tavaly májusi módosításáig. Ekkor ugyanis egy tiltó rendelkezés lépett hatályba.

A hatályos jogszabály arról szól, hogy a 3000 fő feletti lakosságszámú települések főállású polgármesterei – bizonyos kivételektől eltekintve – nem folytathatnak más kereső foglalkozást, egyéb tevékenységért díjazást nem fogadhatnak el és nem lehetnek gazdasági társaság személyesen közreműködő tagjai.

Csőzik Lászlónak a módosítás hatályba lépését követően 30 napja volt erre, valamint arra, hogy tájékoztassa az önkormányzatot az összeférhetetlenségről, illetve annak megszüntetéséről. Amennyiben azonban bebizonyosodik – lásd a vagyonnyilatkozatát -, hogy a polgármester nem hozta a Közgyűlés tudomására az összeférhetetlenségi okot és nem is szüntette azt meg, úgy a törvény rendelkezése szerint meg kell szüntetni a polgármester megbízatását.

Bővebb információkért keresd fel az Érdi Hírek oldalát.