„Mi az hogy, nagyon is!” címmel lakossági fórumot tartott a Fidesz-KDNP százhalombattai szervezete március 23-án a Pártok Háza dísztermében. A rendezvényen Szentesi Zöldi László és Huth Gergely, a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettesei tartottak előadást. Az est házigazdája dr. Aradszki András, a 8. számú egyéni választókerület országgyűlési képviselőjelöltje volt.
A fórum résztvevői elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy mi lesz Magyarország sorsa a jövőben és a Fidesz-KDNP-nek milyen konkrét elképzelései vannak, amennyiben kormányra kerülnek. Különösen érdekli az embereket az elszámoltatás, a közbiztonság, a gazdaság helyzete és a munkanélküliség megoldása. Dr. Aradszki András szerint a két szélsőségtől távol állnak az állampolgárok, nem fogadják el sem a Jobbik demagógiáját, sem az MSZP újra felmelegített Gyurcsány-i programját. Józan, megfontolt politizálást és az ehhez szükséges politikai erőt igényelnek helyette. Egy olyan kormányban bíznak, amely többséget kap, és végre tudja hajtani a kormányzati munkát, a rendszerváltás befejezését. Mint mondta, nagyon sok vállalkozó keresi meg, akik jobbnál jobb ötleteket ajánlanak arra vonatkozóan, miként lehetne megoldani az őket érintő problémákat.
Az elmúlt nyolc évben sok olyan mondat hangzott el Gyurcsány Ferenc szájából, amelyek “aranybetűkkel” vésődtek be a történelembe. Ezek egyike a “Mi az, hogy, nagyon is!”, amelyet a rendezvény címéül választottak szervezők.
A fórumon a Magyar Hírlap két főszerkesztő-helyettese is előadást tartott. Úgy vélik, a jelenlegi felhozatal mellett a Fidesz-KDNP az egyetlen olyan párt, amely képes talpra állítani Magyarországot. A Magyar Hírlap felvállalja politikai szimpátiáját. Az új kormányt – hogyha Fidesz-KDNP kormány lesz -, figyelmeztetni fogják Pokorni Zoltán kijelentésére, miszerint aki az övék közül először levesbe nyúl, annak levágják a kezét. Hasonló kijelentést tett egyébként Kövér László is, aki azt mondta egy lakossági fórumon, hogy ha nem sikerül tisztességes elszámoltatást csinálni, akkor nem volt értelme az egésznek. A fórumon elhangzott továbbá, hogy a felelősségre vonás erkölcsi kötelessége az új kormánynak. Minősíthetetlennek tartják azt az országrablást, amely az elmúlt nyolc évben Magyarországon végbement. A szocialista kormány csak a vidéken és Budapesten egyaránt tapasztalható rosszkedvet és kilátástalanságot hagyja örökül. Az új kormányra várhatóan olyan munka vár, amelyet egy ciklus alatt nem is lehet elvégezni. Az emberek azért szavaznak majd a Fidesz-KDNP-re, hogy a törvényesség talaján állva megbüntessék a felelősöket. A kampány most nem az MSZP és a Fidesz párviadaláról szól, hanem felnőtt hozzájuk egy harmadik erő, a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Nagyon nagy kérdés, hogy a kispártok közül képes lesz e valamelyik is az 5 százalékos küszöböt átlépni.
(Hírtükör)