EU-s fórum a munkahelyteremtés jegyében
Budapesten tartja kihelyezett ülését az Európai Néppárt európai parlamenti (EP) frakciójának vezetősége jövő hét csütörtökön és pénteken. Az egyik téma a munkahelyteremtés lesz, a másik az uniós források felhasználása a hátrányosabb helyzetű régiók felzárkóztatására – közölte Szájer József szombaton.
A fideszes EP-képviselő budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: Európa és az Európai Néppárt példaértékűnek tekinti a Fidesz munkahelyteremtő politikáját. A jövő heti ülést a néppárt frakcióvezetője és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke nyitja meg.
Az eseményen jelen lesz több a néppárthoz tartozó uniós biztos is, így a regionális ügyekért felelős, valamint az agrárpolitikáért felelős biztos – mondta Szájer József, hozzátéve, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is felszólal majd.
A fideszes politikus az egyik témával, a munkahelyteremtéssel összefüggésben kifejtette: Magyarországon még mindig csökken a foglalkoztatás mértéke, és még mindig emelkedik a munkanélküliség. Rámutatott ugyanakkor, hogy 2011 első félévére, vagyis éppen a magyar EU-elnökség idejére esik az az időszak, amikor véglegesítik az Európai Unió 2020-as munkahely-teremtési programját. Szájer hozzátette: céljuk az, hogy a tíz év alatt egymillió munkahely létrehozásának fideszes programjához EU-s segítséget kapjanak. Ha kormányra kerülnek, a 2011. első félévi magyar EU-elnökség idején az unió 2020-as munkahely-teremtési programját úgy igyekeznek majd alakítani, hogy az Magyarországnak is jelentős segítséget adjon. „Az uniós tagságunkat, illetőleg az unióban betöltött kulcsszerepünket – szemben a jelenlegi kormányzatnak a gyakorlatával – arra szeretnénk használni, hogy az a magyar érdekeket is szolgálja” – emelte ki.
A regionális támogatásokról szólva az EP-képviselő azt mondta: „mindenki tudja, és Európában is sajnos tudják”, hogy Magyarországon komoly visszaélések vannak az európai uniós pénzek felhasználásával kapcsolatban. Nem véletlen, hogy az agrárbiztos is jelen lesz a kihelyezett ülésen, Magyarország számára ugyanis az egyik legfontosabb kérdés, hogy a 2010-ig tartó földvásárlási moratóriumot meg lehet-e hosszabbítani – jegyezte meg Szájer, hangsúlyozva, az új, fideszes kormánynak arra kell majd törekednie, hogy a moratórium letelte után is meg lehessen védeni a magyar termőföldet, és ne váljon spekuláció áldozatává.
(MTI)