Hagyományőrző rendezvények: Szüreti Mulatság az Ófalui Pincesoron

Idén is megrendezik a hagyományos Szüreti Mulatságot az Ófalu Pincesoron. A rendezvény keretében lesz szőlőáldás a Szent Donát-szobornál, hagyományőrző szőlőfeldolgozás, szőlőtaposással és mustkóstolással.

Ezt követően kulturális műsorok lesznek a pincesor nagyszínpadán. Fellépők: magyar és német néptánccsoportok, német nemzetiségi fúvószenekar, székely és német népdalkörök. Ezt követi majd a Borvirágok együttes koncertje.

20 óra után Utcabál a pincesoron hajnalig élőzenével, tombolával. Közben: kézművessarok, bor- és sajtvásár; aszfaltrajzverseny, a szüret szépe megválasztása.

A rendezőkről

Az Érd-Ófalusi Pincetulajdonosok Egyesülete 2003 októberében azzal a céllal jött létre, hogy az Érd-Ófaluban található pincéket és présházakat megóvják és rekonstrukciójukat megvalósíthassák. A megalakulást követően Érd Város Önkormányzatával együttműködve sikerült a magántulajdonú ingatlanokban igen régóta jogcím nélküli lakókat saját lakásokhoz juttatni, így a pincetulajdonosok nekiláthattak eredeti céljaik megvalósításához.

A hajdani pincesor kezd újjáéledni. Mivel kevés pince és présház maradt meg használható állapotban, sok tulajdonos látott neki teljesen újak építéséhez.

[galleria transition=”fade” height=”300″ width=”440″ autoplay=”true”]
http://erdifidesz.hu/wp-content/uploads/2010/09/pincesor_1.jpg
http://erdifidesz.hu/wp-content/uploads/2010/09/pincesor_2.jpg
http://erdifidesz.hu/wp-content/uploads/2010/09/pincesor_3.jpg
http://erdifidesz.hu/wp-content/uploads/2010/09/pincesor_4.jpg
http://erdifidesz.hu/wp-content/uploads/2010/09/pincesor_5.jpg
http://erdifidesz.hu/wp-content/uploads/2010/09/pincesor_6.jpg
http://erdifidesz.hu/wp-content/uploads/2010/09/pincesor_7.jpg
http://erdifidesz.hu/wp-content/uploads/2010/09/pincesor_8.jpg
http://erdifidesz.hu/wp-content/uploads/2010/09/pincesor_9.jpg
http://erdifidesz.hu/wp-content/uploads/2010/09/pincesor_10.jpg
http://erdifidesz.hu/wp-content/uploads/2010/09/pincesor_11.jpg
http://erdifidesz.hu/wp-content/uploads/2010/09/pincesor_12.jpg
http://erdifidesz.hu/wp-content/uploads/2010/09/pincesor_13.jpg
http://erdifidesz.hu/wp-content/uploads/2010/09/pincesor_14.jpg
http://erdifidesz.hu/wp-content/uploads/2010/09/pincesor_15.jpg
[/galleria]

A két pincesor (Mély utca és Kerülő utca) rekonstrukcióján túl az Egyesület szeretné bemutatni és népszerűsíteni a sokak által nem ismert érdi szőlő- és borkultúrát. Első ilyen jellegű törekvésünk a Szüreti Mulatság „felélesztése” volt. Hagyományteremtő céllal szerveztük meg először 2007-ben, azóta minden évben sor kerül tavasszal és ősszel egy-egy tartalmas rendezvényre.

Remélhetőleg a további önkormányzati szerepvállalással megteremtődik a kulturális turizmus érdi fejlődésének lehetősége is.


Az érdi szőlőről és borról

Érd napsütötte dombjai, termékeny talaja révén alkalmas a gyümölcs és szőlőtermelésre. Ezt az adottságát már a rómaiak is felismerték. Feltehetően már az I. és II. században fejlett szőlőművelés volt e vidéken. Ezt bizonyíthatja a római korból fennmaradt fogadalmi oltárkő is, melyet a bor istene Bachus tiszteletére állítottak.

Később a település magyar lakói is folytatták a hagyományt. Ófaluban a domboldalon és a Dunai szigeten honosodott meg igazán e művelési ág. A törökök idején is fennmaradt a szőlőtermesztés, melyre a török defterek (összeírási füzetek) is utalnak: hordóadót és mustadót szedtek.

A település elnéptelenedett a török idők alatt. A rácok és svábok betelepülésével újra fellendülhetett a szőlőtermesztés. Utóbbiaknak köszönhetjük a Szüreti Mulatságok „meghonosítását” is.

Egykori térképek, lexikonok, útikönyvek Érdet, mint borvidéket tartották számon, melyre leginkább a vörösborok voltak a jellemzőek. „Minőségük a budaival vetekedett, sőt olykor még felül is múlta azt.” A bort elsősorban a helyi kocsmákban értékesítették, de került Fehérvárra és Budára is.

Az 1700-as évek közepén „a szőlőbirtok a parasztok vagyonának legszilárdabb részét képezte.” Érd-Ófalu évszázadok óta ismert volt a szőlőkultúrájáról, sőt a település növekedésével távolabbi kerületekben is elterjedt. Szőlőt telepítettek a Riminyáki tó környékére – a Vincellér elnevezés is erre utal, sokasodott a szőlő az érdligeti földeken is.

Nagy változást hozott az 1884-ben kezdődő filoxérafertőzés, melynek során a szőlő legnagyobb része elpusztult. Helyükön gyümölcstermelés kezdődött (főleg őszibarack és alma). Azóta sok helyen újratelepítették a szőlősöket, így sok év kihagyás után ismét fellendülhet Érden a borászat.

Forrás:
Dr. Kerékgyártó Imréné – Érdi Újság 1999. április 9.
Dóka Klára: Az érdi parasztság a XVIII-XIX. században
www.erdbor.hu

Címkék: , , , , , , , , , ,