Kövér: Ebben a városban csak egy igazi jobboldali jelölt indul

Széles, Magyarországot átfogó nemzeti együttműködés kereteit vázolta fel a Fidesz váci szervezetének hétvégi kampánynyitó rendezvényén Kövér László. A parlament elnöke első lépésben erősítené a „civil világot”, mivel ennek erőtlenségével magyarázta az elmúlt nyolc év társadalmi apátiáját. Úgy látja, a hétköznapi élet annyira alárendelődött a politikai világnak, olyan mértékű függési rendszerbe került, ami már káros mindkét oldalon.

A nemzeti együttműködésben nélkülözhetetlennek nevezte a történelmi egyházak részvételét, mert alapvetően hozzájárulhatnak az emberi kapcsolatok gyógyításához.

Harmadik pillérnek az önkormányzatokat jelölte meg. Felhívta a figyelmet, hogy könnyebb együttműködni olyan helyi vezetőkkel, akik egy nyelven beszélnek a kormányzati döntéshozókkal, mint olyanokkal, akik ellenfelet látnak bennük. Kövér úgy fogalmazott: jelenleg minden fideszes településvezető hozzátesz a nemzeti együttműködés rendszeréhez s minden szocialista nagy valószínűséggel elvesz belőle.

Vácon egyébként négy éve közös polgármesterjelöltet állított a FIDESZ-KDNP , most a FIDESZ egyedül indítja Pethő Tibor kétszeres evezős világbajnokot. A KDNP ugyan – pártutasításra – nem állít polgármesterjelöltet, de a most függetlenként induló, korábban MIÉP-es, majd fideszes Fördős Attilát támogatja.

Kövér László kijelentette: a magukat jobboldali gondolkodásúnak tartó váci polgároktól azt kéri október 3-án támogassák a kormánypárt polgármesterjelöltjét, Pethő Tibort. A házelnök szerint minden ettől eltérő szavazat Bóth János jelenlegi szocialista polgármester hatalomban maradását segíti.

“Nagyon jó lenne, ha a választásokat követően el tudnánk mondani, hogy előttünk az ország, mögöttünk az önkormányzatok. Ugyanis a kormány és az ország sikere azon is múlik, hogy ne a velünk ellentétes politikai oldal kapjon, például Vácon és a térségben többséget az önkormányzati testületekben” – fogalmazta meg elvárásait a politikus.

“Van valaki, aki függetlenként állt csatasorba, miközben természetesen nem az, és azt próbálja magáról beállítani, hogy ő és csapata képviselte és képviseli a jobboldalt Vácon. Nos, én itt most mindenki előtt kijelentem, ebben a városban csak egy igazi jobboldali jelölt indul a polgármesteri címért, és az Pető Tibor” – hangzott el Kövér Lászlótól, aki hozzátette. – “A jelenlévőknek és a párt szimpatizánsainak éppen ezért az az egyik leglényegesebb feladata, hogy felnyissa azok szemét, akik esetleg nem ezt hiszik.”

Az Országgyűlés elnöke elmondta, Vácnak az tenne a legjobbat, ha a következő négy évben nem a kormány ellenfeleként, hanem azzal karöltve működne. “Ez persze nem azt jelenti, hogy akkor megbüntetjük a várost, sőt bármely települést az országban, ha a mi szempontunk szerint hibásan döntöttek az emberek a szavazófülkékben” – zárta ünnepi beszédét Kövér László.

(forrás: Magyar Nemzet, Dunakanyar Régió)

Címkék: , , , ,