Pozitív kampányra készül a Fidesz!
A FIDESZ választási csapat összeállt: ismert képviselő-jelöltek, befutott polgármester-jelölt, nyertes pályázatok sora, elindul a csatorna beruházás. Mondhatnánk úgy is, nyerésre áll a mérkőzés. A kampányfőnök hátradőlhet és nyugodtan várhatja a választás napját-gondolnák sokan. Valóban így van? Segesdi János alpolgármesterrel, a Fidesz kampányfőnökével beszélgettünk.
– Véleményem szerint a küzdelem addig tart, amíg le nem fújják a mérkőzést. Az pedig október 3-án lesz. Addig a csapatunk nem érezheti úgy, hogy megnyerte a választást. Az utolsó pillanatban is történhetnek változások, események, amelyek nagymértékben megváltoztathatják az emberek véleményét.
Igaz, hogy az elmúlt négy évben olyan minőségű és mennyiségű munkát végeztünk el, amely joggal alapozza meg azt a reményünket, hogy a választók újra bizalmat szavazhatnak nekünk. Nagyon sok aktivista segíti a munkánkat, egységesek vagyunk, és ezt nagyon fontosnak tartom.
Már augusztus 16-án jelezték, hogy melyik körzetbe érkeztek meg az ajánló szelvények és az aktivistáink, valamint az egyéni képviselő-jelöltjeink személyesen máris megkezdték a kopogtató cédulák gyűjtését. A tavaszi siker után szeretnénk most októberben újrázni, megismételni a kétharmados győzelmet. Egyértelmű felhatalmazást szeretnénk a választóktól, hogy folytatódhasson Érd fejlesztése.
– Korábban már több írásban jeleztem, hogy az ellenzék negatív kampányra készül, ami az elmúlt napokban megjelent propagandaanyagokból most már egyértelművé vált. Milyen válaszlépés várható a FIDESZ részéről?
– Várható volt, hogy az ellenzéknek a negatív kampány lesz a stratégiája. Nem most kezdték, hiszen az elmúlt négy év során szinte folyamatosan negatív kampányt folytattak. Nemek sokaságát vonultatták fel a Közgyűlésben.
Sokszor elmondtuk, hogy a „nem” szavazatokkal nem lehet várost építeni. Tervek, programok kellenek a fejlesztések elindításához és megvalósításához. Jelenleg is csak a FIDESZ hozta nyilvánosságra a programját: szeretnénk folytatni a Batthyányi Programot, amely megalapozta az infrastrukturális beruházásokat. A kampány során erre helyezzük a hangsúlyt, azaz csak pozitív kampánystratégiánk van.
A megyei jogú városok között az elsők között vagyunk az egy főre jutó elnyert pályázati pénzek alapján. Nekünk ezzel kell foglalkoznunk, és nem a negatív kampányt folytatókkal. Arról nem is beszélve, hogy akik ezt a stílustalan kampányt elindították, azoknak nincs alapjuk a kritikára. Ezek között az emberek között találhatunk olyat, aki személyesen 300 milliós tartozást halmozott fel, találhatunk olyat, akinek a bíróság jogerősen elmarasztalta a cégét, a pletykák szerint van olyan, aki szesz- és kazettahamisítással foglalkozott, vagy éppen országos vállalat KISZ titkári feladatait látta el, és vannak olyanok is, akik kétes ingatlanüzletekbe bonyolódtak. Az ilyen emberek jobb, ha nem mennek a napra… Amit szeretnének, az nem más, mint a Gyurcsány-féle „hazudunk reggel, délben, este” módszer Érdre telepítése. Üzenem nekik, hogy nem fog sikerülni.
Az Érden élő emberek érzékelik, hogy az elmúlt négy évben „felébredt” a város, jó irányba mennek a dolgok… Erről a kampánynyitó rendezvényünkön is meggyőződhettem, hiszen a tagjainkon és az aktivistáinkon kívül a városban működő egyesületek, azaz a civil szervezetek képviselőinek jelentős része is megjelent.
– Falu… Község… Nagyközség… Város… Megyei jogú város… Ez az elmúlt harminc év fejlődése a település nevében. Mikorra válik ez valósággá, mikorra lesz Érd valóban megyei jogú város?
– Sokszor elmondtuk, hogy Érden a lakosság lélekszáma a fővárosból kiköltözők miatt robbanásszerűen növekedett. Az Érdet választók nagy része olyan környezetből érkezett, ahol kiépített infrastruktúra, magas színvonalú ellátás és szolgáltatás volt. Természetes, hogy Érden ezt hiányolják és türelmetlenek.
A város átaludt 16 évet, és ez alatt az idő alatt rengeteg fejlesztésről lemaradtunk. Nem kell messzire menni. Meg kell nézni Budaörs vagy Törökbálint példáját. Ők kihasználták az adódó lehetőségeket, mi lemaradtunk. A város területe 64 négyzetkilométer, és ennek fejlesztéséhez idő és nagyon sok pénz kell. Lemaradásunk okait még hosszasan lehetne sorolni, de mi mindig a jövőről beszélünk. Ebben a jövőképben már megjelenik a valódi megyei jogú város, ami már nem csak nevében és terveiben, de tartalmában is megfelel a rangjának. Ehhez kérjük a választók bizalmát, hogy ezt valósíthassuk meg.
– Horváth András a KDNP frakcióvezetője a közgyűlésben. Most, mint független polgármester-jelölt indul el a választásokon a „meggyesek” támogatásával. Ez nehezen emészthető.
– Ez egy régi történet, már 2006-ben kezdődött, amikor dr. Aradszki András országgyűlési képviselőjelölt Horváth Andrást kérte fel kampányfőnöknek. Sajnos, ez a döntés tévedés volt. Horváth András sem szakmailag, sem emberileg nem volt alkalmas arra, hogy egy nagy létszámú kampánycsapatot összefogjon. Az eredmény mindenki előtt ismert: Jánosi György lett az országgyűlési képviselő.
Ebből tanulva a 2006-os önkormányzati választás kampányvezetésével engem bízott meg az elnökség és T. Mészáros András. Az eredmény szintén ismert, ami annak volt köszönhető, hogy nagyon komoly munkát végeztünk a kampány során, csapatként tudtunk együtt dolgozni. Az őszödi beszéd is mellettünk szólt, de a szocialisták tehetetlenségének, Döcsakovszky Béla szakmai alkalmatlanságának és a mi csapatmunkánknak köszönhetjük az akkori nagyarányú győzelmünket. Kényelmes többséget biztosítottunk a koalíció számára a közgyűlésben.
Már ekkor jelentkeztek a szövetségeseket reprezentáló képviselők részéről olyan igények, amelyek számunkra elfogadhatatlanok voltak. Horváth András a Vagyongazdálkodási Bizottság elnöki tisztségére jelentette be az igényét, és amikor ezt elutasítottuk, attól a pillanattól kezdve megkezdte „áldásos” tevékenységét. Sajnos, általunk nem ismert okokból elérte az önálló KDNP frakció megalakítását, aminek természetesen ő lett a frakcióvezetője. Tudomásul vettük. Tudomásul vettük azt is, hogy az utóbbi időben rendre egy álláspontot képviseltek a szocialistákkal és a civil Jakab Bélával.
Érdekességként jegyezném meg, hogy amikor kiderült, hogy a FIDESZ országos vezetése T. Mészáros András polgármester-jelöltségét támogatja, akkor támadni kezdte a Fidesz országos vezetését. Amikor kiderült, hogy a KDNP országos vezetése nem járul hozzá a helyi KDNP polgármester-jelölt indításához, akkor támadta a KDNP országos vezetését és a szövetségi politikáját.
Számunkra egyértelműen bebizonyította, hogy képtelen csapatban „játszani”, illetve számára csak akkor létezik a csapatjáték, ha az ő érdekeit szolgálja. Annak ellenére, hogy többször kijelentette, nincs politikai ambíciója. Horváth András, Dr. Schütz István és Tőkés István a jelenlegi politikai tevékenységükkel elárulták a jobboldalt és a szövetségi politikát.
– Arról mélyen hallgatnak, hogy mindez a Közérdek-MSZP polgármester-jelöltje és képviselő-jelöltjei érdekében történik. Erről mi a véleménye?
– Igen. A jobboldal megosztása a szocialisták malmára hajtja a vizet. Hallani olyan pletykákat, hogy Döcsakovszky megígérte Horváth Andrásnak és Jakab Bélának, ha ő nyer, akkor alpolgármesteri poszttal jutalmazza őket. Olyat is hallottam már, hogy a városi cégek új vezetőit is „kinevezték” már. Programjuk nincs, de a pozíciókat már osztogatják.
– Mennyire teszik a kampány során egyértelművé, hogy a fejlesztési céloknál nem presztízs alapon, hanem a város érdekében határozzák meg a fejlesztési célokat?
– Ezt a vádat sokszor megkaptuk. Én azt javasolnám a vádaskodóknak, hogy kérdezzék meg az érdieket is erről. Mitől presztízs beruházás a járdák építése? Mitől presztízs beruházás a felszíni víz vagy a patakok vízelvezetésének megoldása? Mitől presztízs beruházás az útépítés vagy a veszélyes csomópontok megszüntetése? Mitől presztízs beruházás az óvodai férőhelyek bővítése? Mitől presztízs beruházás az iskolák felújítása, bővítése, új tantermek építése? Mitől presztízs beruházás az, hogy 1200 diáknak biztosítunk úszáslehetőséget a tanuszodában? Mitől presztízs beruházás az, hogy a sportiskolának kibővítettük és felújítottuk a tornacsarnokát? Mitől presztízs beruházás az, hogy az 1991-ben átadott rendelőintézetet olyan fejlett szakorvosi rendelő intézetté alakítjuk át, ami minőségi ellátást biztosít az Érdieknek?
– Végezetül mit üzen a választópolgároknak?
– Arra kérem a választókat, hogy ne üljenek fel a pletykáknak. Tájékozódjanak alaposan, ha kérdéseik vannak, nyugodtan kérdezzenek, állunk elébe, nincs titkolni valónk.
Szeretnénk folytatni azt a munkát, amit a városunkban élők érdekében elkezdtünk. Hatalmazzanak fel újra minket, tiszteljenek meg bizalmukkal, hogy az elkezdett munkát folytatni tudjuk és együtt, közösen sikeres várossá tegyük Érdet.
Ezért kérem a választókat, hogy szavazzanak T. Mészáros András polgármester-jelöltünkre és a Fidesz egyéni képviselő-jelöltjeire!
Együtt, összefogással, a virágzó kertvárosért!
(forrás: Érdi Lap)
Címkék: fejlődés, kampány, kopogtatók