
RÁGALOMÁRIA – SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER ELLEN
Bizonyára ismerik Rossinitől a Sevillai borbély c. operát, melyben az egyik szereplő vállalja, hogy rágalmakat fog terjeszteni, ez egy bevált módszer, mivel az emberek beszélni fognak róla, hozzátesznek, földagasztják -, a megrágalmazott embert így lehet megsemmisíteni. Nos, ezt módszert alkalmazza jelen esetben is a baloldal. Az ellenzék részéről aljas sajtóhadjárat indult Szentmihályi Szabó Péter ellen, minden eszközt – csúsztatás, átértelmezés – felhasználva.
Szentmihályi Szabó Péter (1945) tanár, író, publicista. Jobboldali világnézetét nyíltan vállalta mindig, s nem félt a Kossuth Lajos téren nagy tömegek előtt felolvasni gúnyos írását, amely Gyurcsány Ferencet és „igazmondó” kormányzását bírálta. No nem tegnap, vagy tegnapelőtt, hanem majd egy évtizede, amikor a jobboldal még ellenzékben volt. Az ővele történteket azért tartjuk fontosnak itt röviden vázolni, mert mint cseppben a tenger, megmutatja a balliberális propaganda legalpáribb, olcsó trükkjét: megrágalmazni valakit, szemenszedett hazugságokkal illetni, majd az igazság és szabadság bajnokaként a fasisztának, antiszemitának, elvetemült gonosztevőnek kikiáltani, és ennek ürügyén prófétai átkokat szórni a fasizmusra, a gonoszokra, antiszemitákra – ezáltal őt azokkal azonosnak beállítani. Így tesz, erről szól a Szentmihályi Szabó Péter jelöléséről a Corriere della Sera első oldalán megjelent vezércikk is “Intolerancia és antiszemitizmus. Az előítélet ősi mérge” címmel. Egy New York-i székhelyű amerikai zsidó érdekképviseleti szervezet elnöke Federica Mogherini olasz külügyminiszternek írt levelében pedig azt szorgalmazta, hogy Róma ne fogadja el Szentmihályi Szabó Péter akkreditációját.
Miért is? Miről is van szó? Nos, nemrég Szentmihályi Szabó Pétert jelölte a kormány római nagykövetnek. Az Országgyűlés külügyi bizottsága alkalmasnak találta.
Nem úgy Gyurcsány Ferenc pártja! Az Együtt-PM és a DK azt követeli, hogy ne nevezzék ki Szentmihályi Szabó Pétert római nagykövetté, mert szerintük arra nemcsak alkalmatlan, de érdemtelen is. A Demokratikus Koalíció a közleményében szimplán lefasisztázza őt, s Brüsszelhez fordul, illetve az olasz elvbarátainál akarja meghiúsítani a kinevezést.
De mitől is lenne az író fasiszta? Valószínűleg azért, mert nem tapsolt a Kádár-rendszernek, s 1961-ben az ország összes középiskolájából kizárták, mert társaival együtt megemlékeztek az 1956-os forradalom áldozatairól. Ez nyilván ma sem jó pont Apró Antal unokája férjénél, Gyurcsány Ferencnél. Vagy mert sokkal később, már a rendszerváltás után a Külügyminisztériumban sajtófőnök volt, s a The Hungarian Observer c. angol nyelvű havi magazint szerkesztette. Ez már-már fasisztoid vonás, nemde? Továbbá szerintük fasiszta az, aki az Echo Tévében és a Magyar Hírlapban, sőt, a Keresztény Életben is megjelenik, publikál. Nesze neked, sajtószabadság!
E kiemelkedő műveltségű, széles látókörű személy alkalmassága azért is kérdéses az ellenzék szerint, mert nem beszél olaszul. Ez az állítás egyszerűen nem igaz! Szentmihályi tanár úr ugyanis több nyelven beszél: olaszul, franciául, angolul, oroszul, portugálul, törökül, németül. Társalgási szinten ért arabul, olvas svédül, jelenleg a kínai nyelvet tanulja.
Komoly fordulatként rótták fel neki azt is, hogy korábban a kommunizmust dicsőítette verseiben. A DK közlemény írójának és az RTL Klub híradójában valótlanságokat terjesztőknek javasolom, hogy merüljenek el a szövegértelmezés rejtelmeiben, mielőtt Szentmihályi Szabó Pétert a kommunizmust éltetőnek tüntetik fel, nem értve a gúnyt, a vitriolos iróniát a publicista, költő verseiben, amikre hivatkoznak!
Szerintük ez pl. a kommunizmus dicsőítése:
„Nyers fohász a kommunizmushoz
Hol késel, kommunizmus, …
Tudom, nem sürgős.
Akár az apokalipszis, csak a
prófétáknak:
beteljesületlenséged
nem sokaknak bánat. …”
Ha ezeket a sorokat valaki a kommunizmus dicsőítésének tekinti, hát annál észbeli problémák vannak.
Az is bűne, hogy Jobbikos rendezvényen is tartott előadást. Valóban az Isten, haza, család címmel tartott előadás már a címe után is fasiszta tartalmakat ígér, ugye? Vagy talán mások hitvallását is képviseli, s az fáj az Istent, hazát semmibe vevőknek?
Íme széles a skála, amin a magukat demokratikus ellenzéknek nevező gyűlölet harcosai játszanak, hogy – mint mondják – a gyűlölködő írót, pulicistát lejárassák. De hát mi idősebbek ismerjük ezt a harcot (amely ugye a végső!), ismerjük a békeharcot… A másság tiszteletének követelését! Bár a mi másságunk az verést, bezárást, szemkilövetést érdemel – persze ezt is a „demokrácia” jegyében! Mondjuk el fiainknak, lányainknak, unokáinknak, miről is van szó valójában!
Amúgy 2012-ben baloldali tüntetők megtámadták Szentmihályi Szabó Pétert, valamint feleségét az Opera előtt. Az írót hátba verték, letépték a kabátját, feleségét megrugdosták. Tették mindezt a demokrácia dicsőségére …
Szomorúan veszem tudomásul, hogy Szentmihályi Szabó Péter nem vállalja a nagyköveti megbízást! Egyértelmű, hogy nem akarja Magyarországot és Orbán Viktor Miniszterelnök Urat kitenni támadásoknak!
Szentmihályi Szabó Péter ezzel is bizonyítja, hogy olyan nemes értékrendnek az elkötelezettje, melyet Kölcsey Ferenc írt Emléklapra c. epigrammájában: “A HAZA MINDEN ELŐTT!”
Igen! Egy igazi hazafi így cselekszik, nem a saját egyéni érdekeit tekinti elsődlegesnek, ahogyan ezt rágalmazói, ellenségei teszik!
De mi kiállunk Szentmihályi Szabó Péter mellett! Követeljük, hogy a személyét rágalmazó, jó hírnevét hazugsággal, írásainak átértelmezésével a becsületét romboló megnyilatkozók nyilvánosan kérjenek bocsánatot!
Mit képzel ez a magát demokratikusnak nevező ellenzék, meddig lehet a tisztességes magyar embereket és Magyarországot büntetlenül gyalázni?! Egyszer kicsordul a pohár …
K. Patakfalvy