T. Mészáros András polgármester-jelöltségét támogatja az érdi Fidesz

 

A Fidesz érdi szervezetének közgyűlése – az elnökség előterjesztése alapján – elsöprő többséggel támogatja a jelenlegi polgármester, T. Mészáros András polgármester-jelöltségét. Erről maga az érintett számolt be ma tartott sajtótájékoztatóján.

 

Az érdi Fidesz javaslatáról a párt Önkormányzati Választási Egyeztető Bizottsága dönt néhány héten belül, ezt követően válik hivatalossá a jelölés.

T. Mészáros András, aki 2006 óta vezeti a várost, elmondta: az újbóli jelölést megtiszteltetésnek tartja. Az elmúlt években mintegy 50 milliárd forint fejlesztési pénz érkezett a városba, ezzel Érd az ország egyik legsikeresebben pályázó városa. A polgármester hangsúlyozta: a város fejlődését az itt élők többsége érzékeli, erről a közvélemény-kutatási adatok is tanúskodnak. Amennyiben ismét elnyeri a választók bizalmát, úgy a célja, hogy ez a fejlődés folytatódjon Érden. Ennek keretében – az érdiek megkérdezésével, velük közösen –  már készül a “Batthyány 2020″ program, amely a most kezdődő uniós ciklus végéig ad majd keretet a következő évek városfejlesztésének. A program sarokpontjai már világosak: az útépítések, a vízelvezetés, Parkváros fejlesztése, további iskola- és óvodafelújítások, valamint a közbiztonság növelése érdekében tett fejlesztések – emelte ki T. Mészáros András.

TMA

 

forrás: erdmediacentrum.hu

 

Címke: , ,