Több mint kétmillió ajánlószelvény!
A Fidesz elérte célját, több mint kétmillió ajánlószelvényt gyűjtött össze, ezért köszönet jár a választópolgároknak és az önkénteseknek egyaránt – jelentette ki Nyitrai Zsolt újságírók előtt.
A Pest megyei 8-as választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltet támogató önkéntesek szintén nagy számban gyűjtötték az ajánlószelvényeket. Köszönet illet érte mindenkit, különösen a legtöbb kopogtatót összegyűjtő érdi Fidesz tagjait!A Fidesz operatív igazgatója az eredményt bejelentő sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a párt aktivistái február 8. óta gyűjtik a kopogtatócédulákat, amit a Fidesz a polgárokkal folytatott párbeszédnek is tekint egyben.
Elértük célunkat, köszönet ezért a választópolgároknak és a közel százezer önkéntesnek – szögezte le a honatya, rámutatva: ezen a héten leadják az ajánlószelvényeket, így a párt mind a 176 egyéni jelöltje hivatalossá válik néhány napon belül. Mint folytatta, ezzel véget ért a felkészülési szakasz, és hétfőn a március 15-i kampánynyitó nagygyűléssel hivatalosan is elindul a Fidesz kampánya.