Vannak, akik a közösséget akarják szolgálni

Navracsics Tibor szerint alapvető fontosságú, hogy a közigazgatás ne pártpolitikai alapon működjön. A közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt elsősorban a közigazgatás iránti közbizalom szükségességével indokolta az első kormányzati karrierexpón rendezett kerekasztal-beszélgetésen. A szombati, budapesti expót megnyitó Nagy Anna kormányszóvivő azt mondta, az állam reformja és a közigazgatás fiatalítása egymásból következik.

A kerekasztal-beszélgetésen arra a kérdésre, hogyan lehet garantálni a közigazgatás fiatalításának világnézeti semlegességét, Navracsics Tibor kifejtette: a közigazgatás pártpolitikától mentes működését úgy lehet megoldani, hogy nem kell „pártpolitikai ukázt” kiadni a közigazgatás intézményrendszerében. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a közigazgatásnak nem értékmentesen kell szolgálnia az országot. Emlékeztetett: a kormánytisztviselői törvénnyel meghatároztak több követendő értéket, például a hazával, a nemzettel, a társadalommal kapcsolatos alapvető értékeket.

Vannak, akik a közösséget akarják szolgálni

Navracsics Tibor véleménye szerint az, hogy valaki a közszférában vállal munkát vagy a piaci szférában, nem csupán fizetésbeli különbség. „Aki a közszférába eljön dolgozni, az vállalja azt, hogy nem a saját magánérdekeit fogja érvényesíteni, (…) hanem a közt szolgálja” – mondta, hozzátéve, hogy nagyon sok olyan ember van, aki nem abban látja az életcélját, hogy a fürdőszobájában tükörcsempe legyen, vagy hogy piros Ferrarival járjon, hanem aki a közösséget akarja szolgálni. A tárcavezető rámutatott, Magyarországon az elmúlt években két olyan forradalom zajlott le, amely a közigazgatásban is érezteti hatását: egy informatikai és egy az európai uniós tagsággal összefüggő nyelvi, geopolitikai forradalom.

Bajok a „korfánál”

Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a közigazgatás bizonyos szakterületein nem megfelelő a „korfa”, az elkövetkező néhány évben ugyanis minőségi szakemberek mennek nyugdíjba, akiket pótolni kell. Szólt arról is, januárig létrehozzák az állami „feladatkatasztert”, amely az állam feladatait veszi majd számba.

Átalakulás

Nagy Anna beszédében azt mondta, az állam reformja és a közigazgatás fiatalítása egymást feltételezi és egymásból is következik. Nagyon nagy szükség van tapasztalt munkatársakra, de ugyanilyen szükség van a karrierexpón jelen lévő korosztály lendületére – hangsúlyozta a kormányszóvivő, hozzátéve, hogy a közigazgatás óriási átalakulás előtt áll. Ma a hivatali ügyintézés nagyjából szitokszónak számít, de az a terv, hogy „amikor jövőre itt leszünk egy következő kormányzati karrierexpón (…), akkor az állam mint fogalom már máshogy fog megjelenni” – mondta Nagy Anna.

A ReGeneráció elnevezésű kormányzati karrierexpó a megújuló közigazgatás és közszolgálat iránt érdeklődő fiatalok „első valóságos találkozási pontja” – hirdeti a rendezvény programfüzete. Az expón bemutatják a nyitott közszolgálati életpálya fontosabb elemeit, a karrier- és ösztöndíj-lehetőségeket, valamint az elvárásokat az új belépőkkel szemben. Az érdeklődők, akik már a szombat délelőtti nyitáskor megtöltötték a helyszínt, a fővárosi Millenáris Teátrumot, megismerkedhetnek a nyolc tárcával, azok államtitkárságaival, a minisztériumi háttérintézményekkel és az államigazgatás szerveivel is.

Az egyes standoknál az adott minisztérium, intézmény munkatársai adnak tájékoztatást a látogatóknak a munkájukról, a közszolgálatról, a karrierlehetőségekről.

Az MTI-nek nyilatkozó expólátogatók döntő többsége internetes oldalon, főképp a Facebook közösségi portálon értesült a rendezvényről. Az érdeklődő fiatalok nagy része – mint elmondták – vagy a közelmúltban végzett valamely egyetemen, főiskolán, vagy közvetlenül a diplomaszerzés előtt áll, és munkát keres.

A rendezvényen bemutatják a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjat is, amellyel 2010–2011-ben 300 diplomás fiatal szerezhet tapasztalatokat az Európai Unió országaiban a szakterületének megfelelő kormányzati szerveknél. A programban részt vevők ezentúl öt hónapos magyarországi szakmai gyakorlatot is teljesítenek a központi közigazgatásban. A jelentkezés feltétele a felsőfokú végzettség, a tárgyalási szintű angol nyelvtudás és a 35 év alatti életkor.

(MTI)

Címke: , , , , ,