Képviselőink

Továbbra is T. Mészáros András az Érdi Fidesz elnöke

A tegnapi  napon tisztújító közgyűlést tartott az Érdi Fidesz szervezete, amelyen egyhangú szavazással megerősítették T.Mészáros Andrást elnöki tisztségében. A tisztújító közgyűlés szavazást tartott az Érdi Fidesz elnökségi tagjairól, továbbá megválasztotta a kongresszusi küldötteket is. Az elnökség tagjai a következő két évben Antunovits Antal, Demjén Attila, Donkó Ignác, Fülöp Sándorné, Szabó Béla és Mészáros Mihály.  

A közösségért dolgozni

Örülök, hogy a közösségért dolgozhatom és hozzájárulhatok a közös gondok megoldásához. Sok probléma van, ez igaz. De az is igaz, hogy nem lehet mindent egyszerre megoldani.

Simó Károly

Képviselői beszámoló – 2015. Az 5 éves önkormányzati ciklusból eltelt egy év, azaz a ciklus első egyötödéről az alábbiakban számolok be. Önkormányzati képviselői programomban az alábbiakra vállalkoztam: Helyi gazdaság erősítése, Kis- és Középvállalkozások (KKV) helyzetbe hozása Újabb utak, közművek építése, meglévők felújítása, infrastruktúra fejlesztése Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola bővítése, rekonstrukciója, új óvoda építése Fácán […]

Mórás Zsolt

Mórás Zsolt vagyok, 1968-ban születtem Kaposváron. 1976 óta élek Érden. Alapfokú tanulmányaimat az akkori 5-ös, a mostani Gárdonyi Géza Általános Iskolában végeztem. Itt kezdtem zongorázni a Városi Zeneiskola kihelyezett tagozatán 1976-ban. 1982-től a gimnáziumi évek alatt kamarazenélni tanultam; ugyanebben az évben korengedménnyel felvettek a Budapesti Kántorképző kántor szakára, ahol 1986-ban végeztem és Okleveles Kántor képesítést […]

dr. Bács István

1981-ben születtem Budapesten. Ezer szállal kötődöm a választókerülethez: itt voltam elsőáldozó és bérmálkozó, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségiztem, a Tusculanumi templomban volt az esküvőm, jelenleg is a kerületben élek. Nős vagyok, egy kislány édesapja. Jogász szakon diplomáztam a Károli Gáspár Református Egyetemen Állam- és Jogtudományi Karán. Az érdi Fidelitasnak megalapításától, 2002-től elnöke voltam 2008-ig. 2008-tól […]

Tekauer Norbert

1973-ban születtem Budapesten. A családommal 1997 óta lakom Érden a Balatoni úton. Feleségem Egerszegi Klára, gyermekeim Tekauer Gréta (11 éves), Tekauer Márk (16 éves) és Tekauer Patrik (14 éves). A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségiztem. Vendéglátó menedzser, majd sportmenedzser szakon szereztem képesítést. A Csepeli Szabad Kikötőben dolgoztam logisztikai területen 1996-ig. Azóta saját cégeimben tevékenykedem. Gyermekkorom […]

Kopor Tihamér

1958. december 8-án születtem Kárpátalján (volt Szovjetunió), Nagyberegen. 1971-ben költöztünk Budaörsre.  Kereskedelmi szakközépiskolai érettségit 1977-ben szereztem a Gr. Széchenyi István Szakközépiskolában. Jártam az ELTE Jogi Karára, ahol 8 szemesztert végeztem el. Legmagasabb iskolai végzettségem a Szent István Egyetem Gazdaságtudományi Karán, a Média Kommunikáció szakon szerzett diploma. 1983 óta lakom Érden. 1982 óta több cégnél a […]

Donkó Ignác

1943-ban Szolnokon születtem, Jászladányban laktunk, itt végeztem az általános iskolát. Érettségi után (Jászapáti) tanulmányaimat Budapesten folytattam. Az elektroműszerész szakma megszerzése után híradásipari szaktechnikusi, villamos üzemmérnöki, majd műszaki tanári oklevelet szereztem. Munkahelyeim: Telefongyár, Szakmunkásképző Intézet (Bp). Matáv Rt. 40 éve élek Érden. Nős vagyok, feleségem Donkóné Simon Judit magyar szakos tanár. Két fiunk, két unokánk van. […]

Demjén Attila

Demjén Attila vagyok. 1966-ban születtem Szilágysomlyón, egy erdélyi kisvárosban. Kisebb megszakításokkal 1990 óta élek Érden. Véglegesen házasságkötésemet követően, 1996-ban telepedtem le. A Bakator utcában 2000 óta lakom, érdi (Bp.) születésű feleségemmel, Demjénné Herendi Évával (38) és két gyermekünkkel, Alexszel (14) és Georginával (5). 1984-ben matematika-fizika szakon érettségiztem a szilágysomlyói gimnáziumban, majd ezt követően a város […]

Fülöp Sándorné

1946-ban születtem Bakonszegben. 1970-ben költöztünk Érdre férjemmel. Ezt követően hamarosan vállalkozásba kezdtünk, jelenleg is családi vállalkozásunkban dolgozom férjemmel és fiammal. Egy unokánk van. Rendszerváltáskor kapcsolódtam be a politikai életbe, 2004 óta Fidesz-tag, 2013 óta az Érdi Fidesz elnökségének tagja vagyok. 2007-ben megszerveztem a Fidesz Nyugdíjas Tagozata Érdi csoportját, melynek elnöke vagyok. Minden évben több rendezvény […]

Kéri Mihály

1949-ben születtem Sárbogárdon. 1960-tól Érden élek. Tanulmányaimat a Debreceni Tanítóképző Főiskola Népművelő-könyvtáros Szakán, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán végeztem. 1973-tól több Pest megyei művelődési központ igazgatója voltam, jelenleg az Érdi Galéria művészeti kiállításait gondozom. Képzőművészként magam is rendszeresen kiállítok hazai és külföldi bemutatókon.  Tagja vagyok a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Képző- és […]

Dr. Veres Judit

A Fidesz jelöltjeként indulok az önkormányzati választáson ismét. 1975 májusától élek itt a családommal, és dolgozom Érden, mint gyermekorvos. Szeretem a várost, jól érzem magam itt, szívesen dolgozom a közéletben. 1994-től vagyok a város képviselőtestületének egyéni úton megválasztott képviselője. Több ciklusban voltam a város Egészségügyi és Szociális Bizottságának elnöke, a 2010-2014-es ciklusban a Parkvárosi Részönkormányzat […]

Szabó Béla

1952-ben születtem a Fejér megyei Vál Községben. Öt éves koromban Érdre költöztünk, itt nőttem fel, itt jártam a Gárdonyi Géza Általános Iskolába, majd a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségiztem. Diplomát a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán szereztem. Nős vagyok, két lányom van és két unokám, ők három és négy évesek. 1998 óta a Fidesz érdi önkormányzati […]



  • RSS
  • Facebook oldalunk
  • YouTube csatornánk