
A fiatal város fiatal lakosságának igényeit szem előtt tartva bővítettük az óvodai férőhelyek számát, amire az elmúlt húsz évben nem volt példa. Így a Bem téri óvodában is több család gyermeke kaphat elhelyezést.
A parkvárosi területeket ellátó háziorvosi rendelők méltó körülmények közötti elhelyezésére hamarosan átadjuk a Bajcsy-Zsilinszky úton létesülő újabb Egészségházat. Itt valóban XXI. századi körülmények között folyhat majd az egészségügyi alapellátás.
Új Körzeti Megbízotti Irodát adtunk át a Bem téren, ahol helyet kapott a Polgárőrség irodája is.
Választókerületi Alapból több helyen kisebb vagy nagyobb vízrendezési feladatokat oldottunk meg illetve utat, járdát építettünk. Mart aszfalttal javítottuk a Csigás, Csiszoló, Mázoló valamint a Bognár utcákat.
Mart aszfaltos burkolatot kapott az Aszfaltozó utca (Fűtő u. és Fuvaros u. közötti szakasza), a Fuvaros utca (Búvár u. és Darukezelő u. közötti szakasza), a Darukezelő utca (Fuvaros u. és Földmunkás u. közötti szakasza), a Földmunkás utca (Darukezelő u. és Esztergályos u. közötti szakasza), valamint a Faragó utca. A Fuvaros utcában helyreállításra került az összes kapcsolódó útcsatlakozás, beleértve a gépkocsi behajtókat is.
A Kövező utcában szegélyezési és aszfaltozási munkákat végeztünk. Több mint 300 fm hosszban “K” szegély került beépítésre, a töredezett aszfaltburkolatot pedig kijavítottuk. Az úthoz kapcsolódó gépkocsi behajtók újra lettek építve és aszfalt burkolattal lettek ellátva. A beépített szegély vízelvezetési célokat is szolgál, megakadályozza az útpadka erózióját és csökkenti a Kövező u. – Köszörűs u. közötti zárt rendszerbe kerülő hordalék mennyiségét.
A Köszörűs utcában valamint a Fűtő utcában árokburkolást végeztünk. Az árok kitisztítása után a Fűtő utca az M7 autópálya és a Betonozó u. közötti szakaszon – a nagy mértékű emulzió miatt – mart aszfalt burkolatot kapott.
Az Iparos úton a járda tovább épült a Darukezelő utca és az Esztergályos utca között. Új járdaszakaszok épültek a Szövő utcában illetve a Fuvaros úton is.
Térfigyelő kamerákat helyeztünk ki az egész városban. Kattintson erre a linkre és nézze meg, hogy hol van legközelebb önhöz térfigyelő kamera!
Új utcanév táblákat helyeztünk ki minden utcában.
A részönkormányzati üléseken folyamatosan megtárgyaltuk a városrészt érintő kérdéseket. Állandó vendégünk volt a Rendőrkapitány, a helyi Körzeti Megbízottak és a Polgárőrség Parancsnoka. Nagy hangsúlyt fektettünk a lakossággal való folyamatos konzultációra. Több lakossági fórumot tartottunk, pl. a csatornázással, a Bem téri iskola felújításával, gimnázium létesítésével, a volt Lőtér beépítésével kapcsolatban.

- közbiztonság javítása
- csatornázás megvalósítása
- Földmunkás utca aszfaltozása
- további vízrendezési problémák megoldása
- csatornázott utcákban útépítés
- közösségi közlekedés fejlesztése midibuszos rendszer kialakításával
/ Körjárat az Iparos – Esztergályos – Földmunkás – Fuvaros utcák érintésével. /
- Teleki Sámuel Általános Iskola bővítése, felújítása, gimnázium létesítése
- parkvárosi alközpont kiépítése, a Bem tér rendezése
- M7-es lehajtó átépítésével párhuzamosan az Iparos út szélesítése, csomópont
átépítése az Iparos – Sóskúti utak találkozásánál
- parkvárosi posta áthelyezése, korszerű körülmények biztosítása
- piac létesítése Parkváros vonzáskörzetében
- óvoda építése a Darukezelő utcában
1952-ben születtem a Fejér megyei Vál Községben. Öt éves koromban Érdre költöztünk, itt nőttem fel, itt jártam a Gárdonyi Géza Általános Iskolába, majd a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségiztem. Diplomát a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán kaptam.
Nős vagyok két felnőtt lányom van, néhány hónapja született az első kisunokám.
1998 óta a FIDESZ érdi önkormányzati képviselője vagyok. Ez alatt az idő alatt elsősorban műszaki jellegű bizottsági feladatokat kaptam. Folyamatosan tagja vagyok a Városfejlesztési és Műszaki Bizottságnak, elnöke vagyok a Vagyongazdálkodási és Beszerzési Bizottságnak, részt vettem a Pénzügyi Bizottság és az Európai Úniós Bizottság munkájában is.
2008-ban Csatornamű Vízgazdálkodási Társulat megalakulásakor a 17.000 ingatlantulajdonost képviselő Küldöttgyűlés a Társulat elnökévé választott.
A választókerületi munkám során az itt élő emberek problémáinak megoldását, életkörülményeinek javítását tartom elsődleges feladatomnak.


