Központban a város
Érd, mint az egyik legfiatalabb megyei jogú város Budapest közvetlen szomszédságában, egyedi fejlődésen esett át az elmúlt évszázadokban. Az egykoron Duna-partján elhelyezkedő településmag néhány százfős lakossága, mára közel hetven ezres népességűvé fejlődött, azonban a növekedést nem követte a városiasodás.
Ennek egyik legszembeötlőbb következménye, hogy a település nem rendelkezik egy olyan térrel, ahol az emberek összegyűlhetnének, rendezvényeken vehetnének részt és ezáltal erősödne bennük a helyi kötődés, a „lokálpatriotizmus”.
Ezt a hiányt pótolja a városközpont rehabilitációja, melynek egyik célja, hogy a városközpontban elhelyezkedő, az országban egyedül álló Földrajzi Múzeumot és közvetlen környezetét ember-közelibbé tegye.
Értéknövelő megújításával a város szívében kialakuló főtér egyik meghatározó eleme lesz, hordozza a város történelmének lenyomatát is. A központi elhelyezkedésű létesítmények fejlesztése során az érintett objektumok új, esztétikusabb külsőt kapnak, a környezetükben zöldfelületeket alakítunk ki, ezzel jelentősen növekszik a városközpont attraktivitása, kulturált, kellemes időtöltés színterévé válhat.
A pályázati projekt során megvalósuló projektelemek:
- Magyar Földrajzi Múzeum funkcióbővítő rehabilitációja
- Sétányszakasz és parkoló kialakítása a Felső utcában
- Forgalomcsillapított övezet kialakítása a Alsó utcában
- Gyalogos zóna kialakítása (Pelikán sétány)
- Közműfejlesztés a gyalogoszónához és forgalomcsillapított övezethez kapcsolódóan
- Magyar Földrajzi Múzeum kőkerítésének megújítása
- Kiállítótér kialakítása a Gesztelyi házban
- Kávéház kialakítása a Gesztelyi házban










