Dózsa György , képviselőjelölt (3. számú választókerület, Madárneves utcák és Tusculanum egy része)

1956-ban születtem Tolna megyében, ahová a szüleimet 1947-ben Felvidékről telepítették át. 1965 óta élek Érden, ahol általános és középiskolai tanulmányaimat végeztem.

Az Eötvös Loránd Egyetemen szereztem matematikus végzettséget, és az egyetemi éveim után rögtön informatikai rendszerek fejlesztésével kezdtem foglalkozni, amit most már a saját vállalkozásomon belül végzek.

42 éve vagyok házas, 3 gyermekem és 4 unokám van. Rendszeresen látogatjuk az Érdi Református Egyházközség alkalmait, ahol 1990 óta presbiter vagyok. Az 3. választókerületben élek Érdre költözésem óta, így jól ismerem a terület fejlődését, problémáit.

Sokat beszélgetek a környéken élőkkel, és ha nem is értünk mindig mindenben egyet, közös bennünk, hogy szeretjük Érdet és mindannyian azt szeretnénk, ha a város újra fejlődne.

Ez a közös otthonunk, ezért fontosnak tartom, hogy az itt lakókkal közösen tervezzük és valósítsuk meg a jövőt.