Tovább nőttek a bérek!
Tovább nőttek a bérek az előző év azonos időszakához képest.
Célunk a teljes foglalkoztatottság elérése.
Megéri itthon dolgozni
Visszaszorítottuk a munkanélküliséget, és lassan elérjük a teljes foglalkoztatottságot. Olyan ország leszünk, ahol megéri dolgozni.
2018-ban sem állhatunk meg: meg kell védenünk az eredményeinket!
Munkaalapú társadalom
2014-ben olyan célt tűztünk ki magunk elé, amiről a politika sokat beszélt 25 éven át, de eredményt nem ért el benne.
Jövőre meg kell védenünk az elért eredményeinket.
A magyar gazdaság sikeres
A magyar gazdasági modell, a munkaalapú gazdaság felépítése sikeres. Minden hónapban tovább nő a munkából élők száma, haladunk a teljes foglalkoztatottság felé.
A felelősségünk nagy: jövőre arról is döntenünk kell, hogy megvédjük-e a 2010 óta létrejött új munkahelyeket.
Újabb rekordot döntött a foglalkoztatottak száma
A rendszerváltás óta nem volt ilyen magas a foglalkoztatási ráta. 735 ezerrel több embernek van munkája Magyarországon, mint a 2010-es kormányváltáskor, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium, reagálva a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatsorára.
A tárca közlése szerint ugyanezen időszak alatt a munkanélküliségi ráta 11,5 százalékról 4,2 százalékra esett vissza, 27 éve nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség ebben az időszakban.
A 2017. június-augusztusi időszakban 4 millió 444 ezer főre emelkedett a foglalkoztatottak száma.
A pozitív folyamatokban szerepet játszottak a Munkahelyvédelmi Akció 25 év alatti fiatalok elhelyezkedésének támogatását szolgáló intézkedései is. -közölte a tárca