Minden forint, amit most a sportba teszünk, többszörösen megtérül később
Tekauer Norbert egyéni képviselő volt az elmúlt ciklusban Érdligeten, és most az új 5-ös választókerület képviselőjelöltje. Tevékenységének ismertebb része a sport, hiszen a női kézilabda szakosztály vezetője, és tevékeny részt vállal az úszósportban is. Tekauer Norberttel beszélgettünk.
– 2007-ben indult el a női kézilabda sikertörténete. A közgyűlés akkor alkotta meg az új sportkoncepciót, amely figyelembe vette Érd sajátosságát, pontosabban azt, hogy egy fiatal város, melynek átlag életkora a megyei jogú városok között a legalacsonyabb. A cél az volt, hogy minél több gyereket be tudjunk vonni a rendszerbe. Ez csak úgy lehetett sikeres, ha van a városban egy húzó sportág is, amely példát mutat a gyerekeknek.
A nehéz élethelyzetbe került embereken is segítettünk
A régi 3-as körzet egyéni képviselője Mészáros Mihály, aki most az új 2-es körzet Fideszes képviselő-jelöltje. Eredményeiről és terveiről kérdeztük.
– Az elmúlt négy évben Ön a szociális bizottságnak volt az elnöke. Hogyan értékeli a bizottság munkáját?
– Sajnos az elmúlt években nőtt a szegénység Érden, és ennek következtében egyre többen folyamodtak szociális segélyért. A bizottság lehetőségeihez mérten megpróbált az átmenetileg nehéz élethelyzetbe került embereken segíteni, alkalmanként 30-40 ezer forintokkal. Tudtuk segíteni a munkájukat elveszítetteket, de például hallókészülékkel, szemüveggel is az arra rászorulókat.
Jó érdinek lenni!
Már az 1930-as években arról írtak az újságok, hogy Érden komoly probléma a felszíni vizek elvezetése, a Rávna környezetében emelkedik a talajvíz szintje. A Rávna környékének rendezése 2010-ben elnyert uniós pályázat segítségével megoldódik, folyamatban van a kivitelezés, megoldódik a vízelvezetés.
A VIII. választó kerületben is megkezdtük vízelvezetések megoldását. Elkészült a Béla u – Csanád utca – Boldizsár utca –Ede utca – Botond utcát érintő vízelvezetés. Folyamatban van a térképen zölddel jelölt utak mentén fekvő területeken a vizek összegyűjtésének és elvezetésének a tervezése.
Környezetvédelem: végre figyelmet kapott Érden is
Fülöp Sándorné Magdika a 9-es választókerületben indul a Fidesz színeiben. Eddigi munkájáról és terveiről kérdeztük.
– Ez a terület volt korábban Érd egyik legmostohábban kezelt része. Nincs egy komoly üzlet, nincs iskola, óvoda, bölcsőde. Ezen szeretnék javítani. Read the rest of this entry »
Egészséges környezetet!
Dr. Veres Judit megválasztása esetén negyedik ciklusát kezdi a közgyűlésben. Először – még a Közéleti Társaskör színeiben – 1994-ben választották képviselővé, majd az ezt követő összes ciklusban bekerült, de 2002-ban visszalépett Bércesi Tibor javára. Az idén a Fidesz indítja, a 11. választókerületben, Parkvárosban. Read the rest of this entry »
Beszélgessünk másról!
Azok, akik két hétről, két hétre kézbe veszik az Érdi Lapot és megtisztelnek a figyelmükkel, jól tudják, hogy a politikai publicisztika műfaji szabályainak megfelelően, politizálok. Leginkább egyfajta kitekintéssel, országos és nemzetközi összefüggéseket is érintve. Az önkormányzati választások dandárjában, mi sem lenne természetesebb, hogy még inkább rákapcsoljak, és még inkább politizáljak. Hát nem fogok!
A Fidesz bejelentette érdi kompenzációs listáját is!
A Fidesz érdi szervezetének döntése alapján bejelentették az ú.n. “kompenzációs” listát is a Helyi Választási Bizottsághoz, amely a következő:
Elsőként a Fidesz jelöltjei adták le ajánlószelvényeiket!
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség érdi polgármesterjelöltje, T. Mészáros András és valamennyi érdi egyéni képviselőjelölt összegyűjtötte és leadta a Helyi Választási Irodához az önkormányzati választásokon való induláshoz szükséges számú ajánlószelvényt!
Jelöltjeink és aktivistáink a következő napokban folytatják az ajánlószelvények gyűjtését, mert célunk, hogy valamennyi olyan választóhoz eljussunk, aki számára a „Virágzó kertváros” vonzó alternatíva, és október 3-án, az önkormányzati választáson a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség érdi jelöltjeire és polgármesterjelöltjére szeretne voksolni.
Az induló jelöltek megtekinthetők az alábbi hivatkozásokra kattintva:
Az érdi Fidesz megnevezte képviselő-jelöltjeit
Ma este megtartotta az Országos Választmány által meghatározott menetrend szerint önkormányzati képviselő-jelölt állító közgyűlését a Fidesz érdi csoportja.
T. Mészáros András polgármester-jelölt és az elnökség közös javaslatára a jelenlévők döntése alapján az érdi Fidesz képviselő-jelöltjei: