Védjük meg,amit felépítettünk!
2010-ben mi, magyarok is úgy döntöttünk, hogy vissza akarjuk kapni az országunkat, vissza akarjuk kapni az önbecsülésünket, és vissza akarjuk kapni a jövőnket.
2018-ban ezt kell megvédenünk.
„MÉG SOHA SEMMI NEM ÉPÜLT FEL CSETTINTÉSRE”
Lassan véget ér az önkormányzati ciklus, októberben polgármestert és képviselőket választunk. Ez az időszak a számvetés ideje is: mi történt Érd életében ez alatt a négy év alatt, milyen munkát végeztek képviselőink és a városvezetés. Mindezekről T. Mészáros András polgármesterrel beszélgettünk.
„Nyugodt, békés, biztonságos otthont” – Cikluszáró interjú T. Mészáros András polgármesterrel
Október 3-án, vasárnap, a helyhatósági választások napján véget ér a négyéves önkormányzati ciklus. Ez alkalom a számvetésre, annak vizsgálatára, hol és milyen irányba tart ma Érd – erről beszélgetett T. Mészáros Andrással, Érd megyei jogú város polgármesterével az Érdi Újság főszerkesztője.
– Polgármester úr hogyan értékeli ezt a négy évet?
– Az értékelés a választók dolga, ők döntik majd el vasárnap, hogy elégedettek‑e a mostani városvezetés munkájával, azzal a városépítő koncepcióval, amelyet ebben a ciklusban meghirdettünk, és amelyet a legjobb tudásunk szerint megvalósítani igyekeztünk. Én legfeljebb a tényeket sorolhatom, amelyek segíthetnek a választóknak felelős döntésük meghozatalában.
Közbiztonság Érden
A közbiztonság javítása érekében tett önkormányzati lépésekről, az új érdi rendőrkapitányság építéséről, Körzeti Megbízotti Irodák létrehozásáról számolt be Segesdi János alpolgármester ez Érdi TV Négyszemközt c. műsorában.