Rekordalacsony a munkanélküliség
Az Új Széchenyi Terv a gazdaság talpra állítását szolgálja
Az Új Széchenyi Terv célja, hogy talpra állítsa a magyar gazdaságot, beindítsa a növekedést, és tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremtsen – mondta Orbán Viktor a terv budapesti bemutatóján.
A miniszterelnök véleménye szerint a kormányoldal kétharmados parlamenti többsége és az ebből fakadó politikai stabilitás a “legkomolyabb versenyelőnye” ma Magyarországnak. Beszédében elmondta, hogy az ország jövőjével játszanak azok, akik a magyar nép – kétharmados parlamenti többségben kifejeződött – akaratát úgy tüntetik fel, mint ami veszélyt jelent az ország számára.
Úgy látja, az összefogást nem veszélynek, hanem értéknek, lehetőségnek kell tekinteni és mindenekfölött büszkének kell rá lenni – tette hozzá, a kormánypártok kétharmados többségét a magyar emberek összefogása megtestesülésének nevezve.
Mint kitért rá, a kormányzás során kell vállalni konfliktusokat is, de az Új Széchenyi Terv a kormányzás “barátságos arcát” mutatja, a reményről, az együttműködésről és a közös lehetőségekről szól.
November végéig készül el a nemzeti megújuló energia cselekvési terv
November végéig nyújtja be a kormány az Európai Unióhoz a megújuló energiáról szóló Nemzeti Cselekvési Tervet – közölte Szerdahelyi György, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) osztályvezetője kedden egy konferencián.
Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT), Új Nemzeti Cselekvési Terv című tanácskozáson Olajos Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium energia- és klímaügyekért felelős helyettes államtitkára az ÚSZT-ben meghatározott zöld gazdaság finanszírozásának új állami megközelítéséről beszélt, mivel a szükséges beruházások 80 százalékát a “szabadpiacról” kell megszerezni, és csak 20 százalék az európai uniós és a magyar állami forrás. Ezért minden stratégiai lépés előkészítésébe bevonják a vállalkozásokat, és befektetőbarát környezetet teremtenek a bürokrácia csökkentésével, az engedélyezés egyszerűsítésével.
„Nyugodt, békés, biztonságos otthont” – Cikluszáró interjú T. Mészáros András polgármesterrel
Október 3-án, vasárnap, a helyhatósági választások napján véget ér a négyéves önkormányzati ciklus. Ez alkalom a számvetésre, annak vizsgálatára, hol és milyen irányba tart ma Érd – erről beszélgetett T. Mészáros Andrással, Érd megyei jogú város polgármesterével az Érdi Újság főszerkesztője.
– Polgármester úr hogyan értékeli ezt a négy évet?
– Az értékelés a választók dolga, ők döntik majd el vasárnap, hogy elégedettek‑e a mostani városvezetés munkájával, azzal a városépítő koncepcióval, amelyet ebben a ciklusban meghirdettünk, és amelyet a legjobb tudásunk szerint megvalósítani igyekeztünk. Én legfeljebb a tényeket sorolhatom, amelyek segíthetnek a választóknak felelős döntésük meghozatalában.
Érd – a sikeresen pályázó város
Érd lakói már megszokhatták, hogy hétről-hétre újabb, uniós forrást elnyerő pályázatról értesülnek a sajtóból. Azt azonban kevesebben tudják, hogy országos összesítésben talán az egy főre eső brüsszeli pénzek tekintetében Érd az elsők között szerepel az országban. Ez különösen a korábbi időszakhoz képest nagy teljesítmény, hisz akkor még sereghajtó volt Érd: akkor négy év alatt 9.000 Ft volt, míg most kb. 500.000 Ft az egy főre eső, Érdre hozott pályázati pénz.
Öt fontos feladat a polgári jobboldal előtt
Öt olyan feladatot nevezett meg Orbán Viktor a szombati kötcsei találkozón, amely szerinte az elkövetkező időszakban a polgári jobboldal előtt áll; közte az új alkotmányt, amelyet 2011 tavaszán mindenképp el kell fogadni.
A hagyományos kötcsei találkozón, a jobboldali értelmiségi holdudvar tagjainak nem nyilvános összejövetelén a miniszterelnök a nemzeti kormányzásról tartott előadást. Orbán Viktor öt konkrét feladatról beszélt.
Esély a munkaerőpiacon a kismamáknak és a tartósan munkanélkülieknek
Szedlacsek Emília igazgató az Érdi Újságnak elmondta: az utóbbi időben tapasztalható növekvő munkanélküliség, és a gazdaságban végbemenő változásoknak köszönhetően egyre inkább érzékelték annak szükségességét, hogy intézményük eddigi szolgáltatási területeit fejlesszék.
Érdi munkahelyeket teremtünk!
Sajtótájékoztatón jelentette be T.Mészáros András polgármester egy újabb érdi munkahelyteremtő beruházás megvalósítását. A 2009 márciusban elkezdett munka mára beérett: a nemrég átadott gyárban első körben 250 munkahely jött létre az elektronikai iparban tevékenykedő cégnél, amely később 300-ra fog bővülni.
A beruházás nem egyedi, várhatóan a közeljövőben további beruházások fejeződnek be. A terv az, hogy a gazdasági válság ellenére éveken belül 2-3.000 új érdi munkalehetőséget teremtsünk.
Az eseményről készült riportot ide kattintva megtekintheti az Érdi TV műsorában.
Új Széchenyi Terv: egymillió új munkahely
Egymillió új munkahely, a magyar gazdaság és a vállalkozások fejlesztése hét kitörési pont mentén – ezek a legfőbb céljai a Nemzeti Együttműködés Kormánya gazdasági programjának, az Új Széchenyi Tervnek.
Az Új Széchenyi Terv középpontjában egyetlen nagy cél áll: a foglalkoztatás dinamikus bővítése. Számokban kifejezve az a törekvés vezérli a gazdaság- és társadalomfejlesztő programot, hogy tíz esztendő alatt egymillió új és adózó munkahely jöjjön létre Magyarországon.