Érdi Fidesz sajtótájékoztató 2021. 01.22.

Ez a legcinikusabb hazugsága H.Csőziknek, Érd Facebook huszárjának. Ha azt mondom, hogy semmit nem tettek a fiatalokért akkor nem mondok sokat, hiszen az érdi baloldal mindig gyermek ellenes, család ellenes, fiatal ellenes volt és lesz.

2015-ben amikor létre hoztuk az Ifjúsági Önkormányzatot kivonultak az ülésről. Pedig meggyőződésem, minél hamarabb jutnak a fiatalok felelős helyzetbe, annál hamarabb vállalják is a felelősséget. Ez pedig azt hiszem, az összmagyarság eminens érdeke. De nem csak ebben merült ki a fiatalság ellenességük. Amikor iskolákat, óvodákat, bölcsődét pályáztunk kijelentették, hogy felesleges. Amikor létrehoztuk, a kisuszodát ellene szavaztak, amikor bővítettük a Batthyány sportcsarnokot leszavazták, amikor fejlesztettük a kézilabdát, az úszást az összes hozzászólásuk arról szólt, hogy minek ez? A Jégcsarnok, ha az érdi baloldalon múlik, sosem épül meg.

Mint ahogy amióta ők vannak, még semmi nem épült. Csak az álságos mellébeszélés, konkrét hazugságok, és a fészbukon jónak tetsző, de a valósággal köszönő viszonyban sem lévő, légből kapott virtuális ötletelés folyik 2019 októbere óta. Két szóval lehet őket meghatározni: idegen érdekekért, „Besúgók és provokátorok.”